Blog elköltözött!

Az Új Cím: http://arsenalegends.blogspot.hu/
banner

2010. május 5., szerda

Stopli.hu - Campbell szerint nincsen ok a pánikra



Stopli.hu - Campbell szerint nincsen ok a pánikra

Az Arsenal veterán középső védője emlékeztetett rá, hogy minden klubnál vannak nehezebb időszakok.


Már négy bajnoki óta nyeretlenek az Ágyúsok, s legrosszabb esetben akár az is előfordulhat, hogy csak a negyedik helyen végeznek, azaz nem kerülnek a Bajnokok Ligája főtáblájára, selejtezőt kell játszaniuk.

Ez már csak azért is fájó lenne a csapat drukkereinek, mert a nagy rivális Tottenham Hotspur lenne a ”beelőző”...


 Ez az eshetőség azonban nem túl valószínű, és a drukkerek nem is igazán emiatt aggódnak, hanem a szezonvégi nagy visszaesés, illetve a jelenre és jövőre egyaránt ”vonatkozó” kételyek miatt – az együttesre szerintük mindenféleképpen ráférne egy jelentős erősítés. Az Emiratesbe az év elején visszatérő Sol Campbell nem tartja annyira tragikusnak a helyzetet, amennyire be van állítva.

„Könnyebbé tehettük volna a dolgunkat, de voltak olyan mérkőzéseink, amikor egyszerűen nem úgy ment, ahogyan azt szerettük volna, de ilyen megesik a futballban. Most fel kell állnunk, és nekivágnunk a feladatoknak.”

„Mindenki keresztülmegy ilyen időszakokon. Mindannyian azt akarjuk, hogy ne kapjunk gólt, hogy jól játsszunk, s hogy négy-öt góllal nyerjünk, de van, amikor nem az történik, amit szeretnénk.”

A 35 éves játékos egyébként elmondta, hogy szívesen játszana a nyári, dél-afrikai világbajnokságon. Legutóbb 2007-ben lépett pályára az angol válogatottban, melynek mezét eddig 73 alkalommal ölthette magára.

„Ha a nevem szerepelni fog a vb-keretben, biztosan megyek Dél-Afrikába, nem hagyom cserben a válogatottat. Ha nem szerepel, akkor ez van – jó szezonom volt, és készülök majd a következőre.”


Subscribe to Emirates Gunner's by Email

0 Tollbamondás:


 
Copyright 2010 Emirates Gunner's . All rights reserved.
Themes by Bonard Alfin l Home Recording l Blogger Template