Blog elköltözött!

Az Új Cím: http://arsenalegends.blogspot.hu/
banner

2013. augusztus 6., kedd

Brazil csodagyerek a láthatáron



Három Premier League csapat harcol Santos 17 éves játékosáért - írja a Mirror.

Victor Andrade-t vinné az Arsenal, Manchester City és a Chelsea is. Brazil csodagyerek nem szeretné meghosszabbítani szerződését a jelenlegi klubjával, a Santos-al.


"Azt hiszem, ez egy nagy kihívás lesz számomra. Világ minden tájáról ismerik a Premier League erejét" - "Egyszerűen arról van szó, szeretnék játszani Európában," mondta. - " Sok brazil játékos jól teljesített Angliában, David Luiz, és Oscar is a Chelsea-ben játszik, és most Paulinho igazolt a Tottenham-hez Sandro mellett. "



Kivásárlás esetén sem jelentene gondot a munkavállalási engedély, hiszen az édesanyja portugál állampolgár. 

A fiatal balszélső játékos elmondta, hogy sokat segített neki a Santos, és nincs is semmiféle probléma jelenlegi csapatával, csak nagyon szeretne Angliába futballozni, ahol megtapasztalhatja a változást, és ahol tovább tudna fejlődni szakmailag.

Victor fiatal kora ellenére már a Santos nagy csapatával edz, és a Wikipedia szerint 23 mérkőzésen szerepelt, és három alkalommal eredményezett.


0 Tollbamondás:


 
Copyright 2010 Emirates Gunner's . All rights reserved.
Themes by Bonard Alfin l Home Recording l Blogger Template