Arséne Wenger már tervezi a nyári átigazolási ablakban Etienne Capoue szerződtetését. -írja a Footballfancast
Gooner körökben köztudott, hogy Arséne Wenger hajszálnyira volt még egy játékos leszerződtetésében, a téli átigazolási piacon.
Arséne Wenger nevet nem hozta nyilvánosságra, a sajtóban adott interjújában, ennek ellenére nagyon is sejthető a játékos kiléte.
Az egyik Momo Diame, és a legvalószínűbb a 24 éves Toulouse középpályása, Etienne Capoue. Napokban David Villa, legalább is a pletyka szerint, közzétette jövőbeli nyári terveit az "Ágyúsoknál" .
Mint ismeretes, Alex Song, Csec Fabregas eligazolása miatt meggyengült a középpályánk. Ennek ellenére Santi Cazorla mindent megtesz a siker érdekében, de még mindig nem az igazi.
Sajnos Diaby, Rosicky is sokszor sérült, ezáltal igen nagy gondban lehet egy esetleg sérüléshullám miatt a középpályánk.
Arséne Wengert, és felderítőit lenyűgözte Capoue sokoldalúsága, mind taktikai, és szakmai szempontból. Angol jelentések szerint az Arsenalon kívül a Chelsea, és a Barcelona is küldött korábban felderítőket
Főnök Aarom Ramseyt az elmúlt hetekben defenzívebbre fogta, és egyre jobban teljesít, a játékos elmondása szerint kezdi megszeretni az új pozícióját. Remélhetőleg hamarosan újra összeáll a csoportkép, mint a régi szép időkben, ehhez pedig újabb nevek kellenek.
(Forrás: Football Fancast / Arsenal Blog)
Arsenal Blog támogatója a Bútorváros.com
0 Tollbamondás:
Megjegyzés küldése