A klub általános helyzete, csapatuk szereplése miatt afféle tiltakozó menetet tervez az Arsenalt támogató szurkolói egylet egyik csoportja.A Where Has Our Arsenal Gone? nevezetű drukker-egylet december elsején, azaz ma a Swansea elleni angol bajnoki találkozót megelőzően felvonul, és sérelmeit teszi közzé.
Amint a jelzett csoportosulás szóvívője, Marc Harold előzetesen elmondta, ezzel kívánják nyomatékosítani szomorúságukat, dühüket, ugyanis az Ágyúsok immár hét olyan idényt tudnak a hátuk mögött, amikor egyetlen trófeát sem szereztek.
Harold kiemelte, az Arsenal-vezetés 1955 fontra emelte az idénybérletek árát, ami pokolian magas összeg.
- És cserébe szinte semmit sem kapunk a mérkőzéseken – jegyezte meg epésen Harold.
Aztán kiemelte, a dolgok azóta fordultak lényegesen rosszabbra, amikor Aliser Usmanov üzletember részesedést szerzett az Arsenalban, és a véleménye, az állásfoglalásai kikerülhetetlenek, amennyiben az egész igazgató tanácsot befolyásolja.
- Persze negatív értelemben – tette hozzá Harold.
(Daily Mail/Futballista.hu)



0 Tollbamondás:
Megjegyzés küldése