![]() |
| Fotó: arsenal.com |
Sir Alex Ferguson talált hibapontot csapata játékában, míg Arsene Wenger szerint azonos létszámban lett volna esélyük az egyenlítésre.
Az egy pontot szerző Chelsea menedzsere, Roberto Di Matteo fáradtnak érezte csapatát, a Manchester Cityt irányító Roberto Mancini irreálisnak tartja az eredményt.
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere úgy véli, a korai gól hatalmas előnyt jelentett a Manchester United számára.
„Csalódott vagyok, mert nagyon sokszor szereztünk labdát, de nem voltunk eléggé hatékonyak, meddő volt a mezőnyfölényünk.
Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, korán gólt kaptunk, ami egy ilyen meccsen hatalmas előnyt jelentett az Unitednek. Fontos lett volna, hogy az elején ne kerüljünk bajba, de ezt nem sikerült megvalósítanunk.
Kétgólos hátrányban tíz emberrel még nehezebbé vált a dolgunk. Azonos létszámban képesek lettünk volna visszakapaszkodni.
Az MU azonban több helyzetet alakított ki, és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést” – vonta le a következtetéseket az „ágyúsokat” irányító Wenger, aki elmondása szerint már hozzászokott ahhoz, hogy a Manchester Unitednek mindig befújnak egy tizenegyest a csapata ellen.
A volt klubja ellen gólt szerző Robin van Persie elmondta, különös nap volt számára a szombati.
„Különleges nap volt, azt hiszem, jól játszottunk. Jobban ki kellett volna használnunk a helyzeteinket, de elégedettek vagyunk a három pont megszerzésével, ami a legfontosabb célunk volt” – nyilatkozta a holland válogatott támadó.
A Manchester United győzelmével átvette a vezetést az angol bajnokságban, míg az Arsenal maradt a hatodik helyen.




0 Tollbamondás:
Megjegyzés küldése