| mirrorfootball.co.uk |
Több mint 42 millió fontja van az Arsenalnak, amit szabadon felhasználhat, ám ehhez még számtalan kiegészítő tétel is hozzájön.
A klub januárban kiköltekezik.
A The London Evening Standard lap szerint az Arsenalnak jelenleg 42 és fél millió szabad felhasználású összeg áll a számláján, köszönhetően az olyan szponzoroknak, mint az Emirates vagy a Nike, melyekkel meghosszabbította együttműködését az egyesület.
Ehhez az összeghez azonban még hozzájön óriási tételként a tv közvetítési jogokból befolyt pénz, valamint a Premier Leauge-s gazdálkodás, aminek köszönhetően egyes elemzők szerint jóval több mint 200 millió font is lehet a bevétele az Arsenalnak.
A londoni lap mindemellett állítja, hogy ezért komoly átigazolásokra lehet majd számítani az Ágyusoknál, a csapat vezetőedzőjének pedig a korábbi 19 milliós összegen felül további 50 millió plusz áll a rendelkezésére. Arsene Wenger, aki szerint jobb a csapat Robin van Persie nélkül, ebből megerősíti néhány játékosának jelenlegi pozícióját, de vélhetően egy-két akár 25 milliós értékű sztárjátékost is elcsábíthat.
Tweet Follow @ZHC13

0 Tollbamondás:
Megjegyzés küldése