( Cikk teljes Terjedelme az eredeti oldalon! )
2005 óta nem nyert semmit, 2009 óta még csak érdemi szerzeménye sem volt, s a nyáron "megtört" a nyomás alatt, nem saját belátása szerint, hanem a szurkolóknak igazolt.
Hogy mi lesz ebből? A szezonrajt nem sok jóval kecsegtet (ennél gyengébbre utoljára a másodosztályban akadt példa a klubnál közel 60 éve; öt forduló alapján az Arsenalé legrosszabb védelem).
A vezetőség kitart mellette, de lehet, hogy csak azért, mert tudja, úgyis ez az utolsó szezonja a londoni csapatnál. A PSG már a spájzban.
George Weah felfedezésétől a 2004-es, Legyőzhetetlen Arsenal felépítéséig meredeken ívelt felfelé Arsene Wenger karrierje, de módszereivel - amelyek a kilencvenes években még forradalmiaknak számítottak - befuccsolni látszik az utóbbi években, 2005 óta semmit sem nyert Anglia egyik patinás egyesületével.
Lehet, hogy nem lesz belőle edzőfejedelem, de annyi bizonyos, hogy az angol klubfutball nagy megújítói között vonul majd be a köztudatba. Ami Mourinho a pszichikai hadviselésben, az Wenger a tehetségfelfedezésben. Úttörő. George Weah neki köszönte meg az Aranylabdát, Patrick Vieirából, a Milan perememberéből ő faragott példás csapatkapitányt, Thierry Henrynak - akiből balszélsőt csináltak a Juventusnál - visszaadta a saját posztját. Anelkával vagy Fabregasszal megmutatta az angol kluboknak, mennyit számít a játékosmegfigyelés, különösen, ha az edző felügyeli azt, az az edző, aki aztán össze is illeszti a puzzle egyes elemeit.
Módszeres újításai nem csak a megfigyelésben, hanem a játékosok étrendjének meghatározásában ("Csak semmi Mars szelet, helyette hal, és párolt zöldség" jeligével), és a futballisták teljesítményének aprólékos statisztikai elemzéseiben is megnyilvánult annak idején (Gilberto Silvát azért rúgta ki, mert túl magas százalékban volt nála a labda). A 90-es évek vége felé ez még egyáltalán nem volt divat.
Talán csak egy csipetnyi szerencse hiányzott ahhoz, hogy BL-győztes legyen 2006-ban, a Barcelona ellen, de az Invincibles-szel így is feliratkozott az angol futball történetének aranybetűs lapjaira.
Hogyan juthatott el azonban a majdnem BL-győztes tréner odáig, hogy csapata most minden idők legrosszabb PL-rajtját produkálta (csak 58 éve, a másodosztályban ragadt be jobban), védelme romokban áll, s két szenzációs kulcsemberét sem tudta maradásra bírni a nyáron (Fabregas, Nasri)? Az egykori Arsenal-gólzsák Ian Wright joggal kérdezi: "ki az a világklasszis, aki szívesen igazolna most az Ágyúsokhoz?"
Wenger ötleteit lemásolták, játékospolitikájába senkinek sem enged beleszólást, stratégiai szemléletét az eredmények nem igazolták. Elszállt felette az idő. Így írt róla a közelmúltban Simon Kuper, az angolszász futballsajtó egyik apostola, a Football Against The Enemy, azaz a Futball az ellenség ellen című sikerkönyv szerzője a Financial Times hasábjain. Ehhez talán remek adalék, ha másfél évtized távlatából visszapillantunk Wenger eddigi igazolásaira, külön fókuszálva az elmúlt két év történéseire.
Ha korosztály szerint osztályozzuk Wenger fogásait az átigazolási piacon, akkor meglepő módon arra a következtetésre juthatunk, hogy nem az U17-es, és még csak nem is az U19-es játékosokat választotta ki a legjobb érzékkel. Cristiano Ronaldót ugyan már az MU előtt felfedezte, csak túllicitálták, de összességében a 20 és 23 év közötti korúaknál a legjobb a mérlege.
Itt ritkán fog mellé, mint Amaury Bischoff-fal vagy Danileviciusszal, hiszen a listája több mint tekintélyes: Vermaelen, Nasri, Adebayor, Flamini, van Persie, Touré, Edu, Henry, Kanu, Lauren, Ljungberg, Viera, Overmars.
17 évesnél fiatalabb játékos szerződtetésével százból 14-szer kísérletezett, és úgy igazából csak háromszor jött be (Fabregas, Ramsey, Walcott), miközben az egyébként nem kiemelkedő, de jól működö akadémiára jobban is alapozhatott volna (A. Cole, Wilshere, Gibbs, Frimpong, Szczęsny innen érkezett). Azt persze soha nem tudjuk meg, mire lett volna képes a védelem tengelyében egy bizonyos Niccolo Galli, akit már 16 évesen elhozott a Parmából, majd kölcsönadott a Bolognának. A szakírók Nesta óta nem láttak ekkora védőtehetséget Itáliában, 17 évesen debütált a Serie A-ban, de fél évvel később robogójával - egy felújítás előtt álló, sérült - szalagkorlátnak ütközött, és halálos balesetet szenvedett.
Azt gondolhatnánk, hogy a 18 és 19 éves futballistákban könnyebb meglátni a jövő sztárjait, Wenger esetében nem így volt, Anelka, Clichy és Song csupán a három kivétel.
A 24-26 közötti korosztálynál inkább csak "hozta a kötelezőt", Petit, Pires, Wiltord, Campbell, Van Bronchorst bevált, Sagna, G. Silva, Eboué, Rosicky, Hleb szerződtetése sem volt rossz döntés, Samahnál vagy Almuniánál már vannak kétségeink.
Wenger "gerontofóbiája" miatt a 26 évnél idősebb játékosok fejezetét hamar lezárhatjuk, csupán két sikertörténettel, Lehmannéval és Gallaséval. Arsavin lehetett volna a harmadik, ha kicsit szorgalmasabb.
Összességében javára írhatjuk, hogy a 2002-2003-as szezon kivételével minden évben igazolt egy későbbi kulcsembert, ami önmagában nem lenne nagy fegyvertény, csakhogy ő nem mozgatott meg közben pénzhegyeket ehhez.
A tavalyi játékospiacon eszközölt húzásai azonban mind melléfogásnak bizonyultak. A mennyiséggel nem volt baj, a minőséggel azonban már annál inkább, s ez különösen azért járt fájdalmas következményekkel, mert Tourét és Gallast is elveszítette ekkorra a védelemből.
Az idei nyár fejleményeit áttekintve is felmerülhet bennünk számos aggály. Wenger - nyilván a szurkolói nyomásra - szakított addigi perfekcioniusmával, s nem a tökéletes, 20, 21, vagy 22 éves, sokat passzoló játékost kereste egy-egy adott posztra. 2009 óta nem volt igazán jó vétele, s most kétségbeesett lépéseket tett az utolsó pillanatokban, viszonylag sok pénzt költött el már befutott labdarúgókra (André Santos, Mertesacker, Arteta, Benajun), amellett, hogy hatalmas összeget szánt egy fiatal szupertehetségre (Oxlade-Chamberlain). Azaz ingoványos talajra tévedt, legalábbis a korábbi "igazolási szokásai" tükrében. Persze ha már tudja, hogy ez az utolsó arsenalos szezonja, akkor nem is vállalt olyan nagy rizikót...
WENGER SZERZEMÉNYEI :
1996-1997: Upson, Anelka, Vieira, Garde.
1997-1998: Overmars, Petit, Wreh, Boa Morte, Upson, Méndez, Grimandi, Manninger.
1998-1999: Ljungberg, Kanu, Diawara, Luzsnyij, Vivas.
1999-2000: Sílvinho, Suker, Henry, Malz.
2000-2001: Demel, Pires, Jeffers, Stepanovs, Laurén, Danilevicius.
2001-2002: S. Campbell, K. Touré, R. Wright, Tavlaridisz, Inamoto, Wiltord, Van Bronckhorst, Edú.
2002-2003: Warmuz, G. Silva, Cygan.
2003-2004: Clichy, Reyes, Lehmann, Fabregas, Senderos, Papadopulosz.
2004-2005: Flamini, Almunia, Van Persie, Lupoli, Eboué.
2005-2006: Poom, Mannone, A. Song, Vela, Diaby, Hleb, Walcott, Adebayor.
2006-2007: Gallas, Denílson, Rosicky, Júlio Baptista.
2007-2008: Sagna, Fabianski, L. Diarra, Eduardo.
2008-2009: Silvestre, Ramsey, Amaury Bischoff, Arsavin, Nasri, Szczesny.
2009-2010: Vermaelen, S. Campbell.
2010-2011: Samah, Squillaci, Koscielny, Mijaicsi, Lehmann, Wellington Silva.
2011-2012: A. Santos, Pak Cs. J., Oxlade-Chamberlain, Gervinho, Arteta, Mertesacker, Jenkinson, J. Campbell, Benajun.
Follow @ZHC13
PDF
0 Tollbamondás:
Megjegyzés küldése