Blog elköltözött!

Az Új Cím: http://arsenalegends.blogspot.hu/
banner

2010. április 28., szerda

Stopli.hu - Fabianski: Bizonyítani akarom, hogy vagyok Arsenal-szintű



Stopli.hu - Fabianski: Bizonyítani akarom, hogy vagyok Arsenal-szintű

Az Ágyúsok lengyel kapusa szeretné, ha a szurkolókban nemcsak a bakijai maradnának meg.


Az elsőszámú portás, Manuel Almunia sérülései miatt Lukasz Fabianski már jó párszor védhette a szezonban az Arsenal kapuját, de többször is látványosat hibázott, a drukkerek nagy része pedig nem igazán bízik benne.

„Elégedett vagyok, hogy játszhatok. Az edző (Arséne Wenger – a szerk.) hisz bennem, én pedig ki akarom használni a lehetőséget, és bizonyítani, hogy vagyok elég jó” – mondta a három éve a Legia Warszawától szerződtetett 25 esztendős Fabianski.

„Minden drukkernek megvan a joga a véleménykifejtéshez. Nem vagyok hülye, nagyon jól tudom, hogy a Wigan elleni hibáim elhalványítják a bravúrjaimat, és a rosszra fognak emlékezni az emberek.”

 
„De nincsen problémám ezzel. Ez a szezon nagyon nehéz számomra. Nem játszom mindig, ilyenkor pedig nehéz rögtön jól szerepelni, fontos tehát, hogy játékban legyek. Nyilvánvalóan jobb lenne, ha egy héten kétszer védhetnék.”


 

„Vannak, akik szeretnek, s vannak, akik utálnak – ilyen egy kapus élete, s erősnek kell lenni ahhoz, hogy ezzel együtt éljen az ember. Egyik nap hős vagy, a másik nap pedig a legrosszabb. Kezelni kell ezt a lehető legjobb módon, hinni magadban, dolgozni és küzdeni.”

„Ha hiszel egy kapusban, akkor ő is fog magában, és amikor rendszeresen védhet, akkor látható ennek a foganatja.”


(fourfourtwo.hu)




Subscribe to Emirates Gunner's by Email

0 Tollbamondás:


 
Copyright 2010 Emirates Gunner's . All rights reserved.
Themes by Bonard Alfin l Home Recording l Blogger Template